Pályaválasztás, pályaorientáció az Új Palócország Egyesületnél

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köszönhetően 2018. januárjától Diákklubunk keretében már színvonalas rendezvényeket, előadásokat, workshopokat is kínálunk tagjainknak. 2018. 01. 26-án tartottuk meg első rendezvényünket Pályaválasztás, pályaorientáció címmel.

emmi_color_cmyk__6_.jpg
Melynek témáját a felsőoktatási felvételik beadásának közelgő határideje adta. 2017-ben is üzemelt Diákklubunk, így a tagok kifejezett kérésének tudtunk eleget tenni, amikor megszerveztük és megvalósítottuk a pályaválasztással kapcsolatos rendezvényünket. A fiatalok számára olyan előadó meghívását tűztük ki célul, akinek feltehetik kérdéseiket, segíti őket eligazodni a szakmák, foglalkozások világában, valamint hozzájárul ahhoz, hogy megismerjék önmaguk, annak érdekében, hogy a legmegfelelőbb pályát válasszák.


Fontosnak tartjuk, hogy a diákok közelebbről is megismerjék az őket érdeklő foglalkozásokat és tisztában legyenek azzal, hogy mit is csinál a mindennapok során egy webdesigner vagy egy rendőrnyomozó, milyen karrier utat lehet bejárni közalkalmazottként, és hogy lehet elkezdeni egy vállalkozást.

 

diakklub.jpg

Az év első rendezvényét Lehoczki Erik, az Új Palócország Egyesület elnökségi tagja nyitotta meg

 

A résztvevő fiatalok egyesével elmondták, mi az a foglalkozás (foglalkozások) ami érdekli őket, miért tartják optimálisnak és milyen kompetenciáikra alapozzák, hogy számukra ez lenne a megfelelő életút. Az egyes szakmákhoz kapcsolódóan nem csak az oktatási intézmény kiválasztásában, de az adott képzettségekkel való racionális elhelyezkedési, valamint előrelépési lehetőségekre és bérezésre is rálátást kaptak.


A kötetlen beszélgetés során a tanulók megismerhettek egy személyiségtesztet is, amely kitöltése a továbbiakban is segítséget adhat számukra a felvételi jelentkezésekkel kapcsolatos döntés meghozatalában, valamint közösen áttekintették a felvi.hu weboldalát.


„Nagyon hasznosnak találtam ezt a rendezvényt, hisz az iskolába sajnos nem mindig van idő megbeszélni a pályaválasztással kapcsolatos kérdéseinket. Pénteken gazdagabbak lettünk olyan információkkal, amelyek segíteni fognak eligazodni a pályaválasztás útvesztőiben” – mondta Kiss Dorina, érettségi előtt álló tagunk.
Fenyvesi Zsolt pedig az alábbi választ adta érdeklődésünkre – „Nagyon hasznosnak találtam a rendezvényt, sok új információval gazdagodtam, amely a továbbtanulási lehetőségeimhez adott inspirációt. Szeretnék részt venni a többi diákklub rendezvényen is.”


Február 8-án kávéházi beszélgetésre várjuk meglévő és leendő tagjainkat, melynek a Hello Cafe ad otthont. A rendezvény sztárvendége Vujity Tvrtko, Joseph Pulitzer-emlékdíjas horvát származású magyar író, újságíró, Magyarország egyik legnépszerűbb televíziós riportere. Várunk minden fiatalt szeretettel 16 órától.


Érdeklődni/Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:
info@ujpalocorszag.hu
06-20-407-20-88

 

 


Legfrissebb információk
  • BorPiknik a TópartonA nyár utolsó napján megrendeztük Salgótarján első borpiknikjét, ahol egy pohár finom bor társaságában, közösen búcsúztattuk a 2018-as nyarat.
  • Még mindig elmennek a fiatalok! Ébresztő Salgótarján!A megkérdezett fiatalok (707 fő) mindössze 15%-a tervezi Salgótarjánban és térségében a jövőjét, a Z generáció számára már nem visszatartó erő a család és a barátok hiánya. A középiskolások még mindig a bérek emelésében és a munkahelyteremtésben látják a kiutat a város jelenlegi helyzetéből, de jelentősen emelkedett azok száma, akik úgy vélik, a közbiztonság növelése nagymértékben hozzájárulna a lakosság megtartásához. A megkérdezettek több, mint felét, 61,38%-át közvetlenül érinti legalább egy közeli családtag külföldi munkavállalása.
  • II. Pont ITT PartyIdén második alkalommal került megrendezésre a Pont ITT Party Salgótarján Fő terén. A szervezők több hónapos együttműködésének, a kitelepülő szervezetek közreműködésének, valamint a szerencsés időjárásnak köszönhetően a résztvevők száma jócskán felülmúlta az előző évet.
  • Civil Díj 2018 – Legígéretesebb új szervezetAz Új Palócország Egyesület a Civil Díj 2018-as pályázat döntősei közé került a ’Legígéretesebb új szervezet’ kategóriában. A NIOK Alapítvány a program keretében olyan kezdeményezéseket, projekteket, programokat díjaz, amelyek újszerű megközelítést alkalmazva kiemelkedő eredményeket értek el.
  • Vujity Tvrko előadás és kávéházi beszélgetés SalgótarjánbanCsütörtök este teltház előtt zajlott Vujity Tvrtko első salgótarjáni előadása, Túl minden határon címmel. A közönség köszöntésekor Tvrtko azt kérte, hogy az időutazás végén csak az tapsoljon, aki erősebbnek érzi magát, a lehengerlő két órát követően a közönség álló tapssal köszönte meg az erőt, amit kapott.
  • Pályaválasztás, pályaorientáció az Új Palócország EgyesületnélAz Emberi Erőforrások Minisztériumának köszönhetően 2018. januárjától Diákklubunk keretében már színvonalas rendezvényeket, előadásokat, workshopokat is kínálunk tagjainknak. 2018. 01. 26-án tartottuk meg első rendezvényünket Pályaválasztás, pályaorientáció címmel.
  • Sikeres egyeztetések a 2018. évre vonatkozóanKarácsony közeledtével sem tétlenkedtünk, december 19-én az Emberi Erőforrások Minisztériumában és a Nemzetgazdasági Minisztériumban jártunk.
  • I. Karrierbörze Salgótarjánban2017.11.16-án került megrendezésre az első komplex Karrierbörze, Salgótarjánban. A rendezvényre elsősorban azokat vártuk, akik pályaválasztás előtt állnak, illetve fontosnak tartják a helyi lehetőségek megismerését és tudatosan szeretnék tervezni jövőjüket.
  • Pindroch Csaba lett egyesületünk arcaÖrömmel jelentjük be, hogy Pindorch Csaba, salgótarjáni származású színművész miután megismerte egyesületünk céljait és tevékenységét, tegnapi napon az Új Palócország Egyesület arca lett.
  • Vujity Tvrtko ...Túl minden határon…Új Palócország Egyesület és Zombori Kitti szervezésében hozzánk is ellátogat, Vujity Tvrtko nagy sikerű motivációs előadása. 2018. február 8-án Salgótarjánban, A József Attila Művelődési és Konferencia Központban lebilincselően izgalmas est várható, a Föld körül. Az év motivációs előadása rengeteg nevetéssel, még több kalanddal és a legyőzhetetlen erővel. Egy este, ami felemel és sokkal erősebbé tesz! Egy este, amit soha nem fog elfelejteni!
Fontosabb témák