2017. február 27-én, hétfőn délután került megrendezésre a Nemzetgazdasági Minisztérium KKVHÁZ vitadélutánja Balassagyarmaton, a Városháza épületében. A kávéházi hangulatú beszélgetés során a versenyzők csapatokban vitatták meg, mit jelent számukra a hátrányos helyzetű régió, milyen megoldási javaslataik vannak és ezekhez milyen gyakorlati segítséget várnak a kormánytól. A verseny Nógrád megyei fordulójának győztese az Új Palócország Egyesület lett.

 

kkvhaz.jpg

Az Új Palócország Egyesület csapata: Deák Attila, Balga Edina, Lehoczki Erik, Lehoczki-Gallai Gréta, Varga Virág Zsuzsanna és Dr. Bablena Ferenc, a Nógrád Megyei Közgyűlés alelnöke

 

 

image1.JPG

 

 

kkvhaz2.jpg

Deák Attila prezentációja

 

 

image1-1-.JPG

Dr. Bablena Ferenc és Gulyás József átadja az első helyezettnek járó ajándékcsomagot

 

image3.JPG

Deák Attila, az Új Palócország Egyesület elnöke

Legfrissebb információk
  • Civil Díj 2018 – Legígéretesebb új szervezetAz Új Palócország Egyesület a Civil Díj 2018-as pályázat döntősei közé került a ’Legígéretesebb új szervezet’ kategóriában. A NIOK Alapítvány a program keretében olyan kezdeményezéseket, projekteket, programokat díjaz, amelyek újszerű megközelítést alkalmazva kiemelkedő eredményeket értek el.
  • Vujity Tvrko előadás és kávéházi beszélgetés SalgótarjánbanCsütörtök este teltház előtt zajlott Vujity Tvrtko első salgótarjáni előadása, Túl minden határon címmel. A közönség köszöntésekor Tvrtko azt kérte, hogy az időutazás végén csak az tapsoljon, aki erősebbnek érzi magát, a lehengerlő két órát követően a közönség álló tapssal köszönte meg az erőt, amit kapott.
  • Pályaválasztás, pályaorientáció az Új Palócország EgyesületnélAz Emberi Erőforrások Minisztériumának köszönhetően 2018. januárjától Diákklubunk keretében már színvonalas rendezvényeket, előadásokat, workshopokat is kínálunk tagjainknak. 2018. 01. 26-án tartottuk meg első rendezvényünket Pályaválasztás, pályaorientáció címmel.
  • Sikeres egyeztetések a 2018. évre vonatkozóanKarácsony közeledtével sem tétlenkedtünk, december 19-én az Emberi Erőforrások Minisztériumában és a Nemzetgazdasági Minisztériumban jártunk.
  • I. Karrierbörze Salgótarjánban2017.11.16-án került megrendezésre az első komplex Karrierbörze, Salgótarjánban. A rendezvényre elsősorban azokat vártuk, akik pályaválasztás előtt állnak, illetve fontosnak tartják a helyi lehetőségek megismerését és tudatosan szeretnék tervezni jövőjüket.
  • Pindroch Csaba lett egyesületünk arcaÖrömmel jelentjük be, hogy Pindorch Csaba, salgótarjáni származású színművész miután megismerte egyesületünk céljait és tevékenységét, tegnapi napon az Új Palócország Egyesület arca lett.
  • Vujity Tvrtko ...Túl minden határon…Új Palócország Egyesület és Zombori Kitti szervezésében hozzánk is ellátogat, Vujity Tvrtko nagy sikerű motivációs előadása. 2018. február 8-án Salgótarjánban, A József Attila Művelődési és Konferencia Központban lebilincselően izgalmas est várható, a Föld körül. Az év motivációs előadása rengeteg nevetéssel, még több kalanddal és a legyőzhetetlen erővel. Egy este, ami felemel és sokkal erősebbé tesz! Egy este, amit soha nem fog elfelejteni!
  • Fejleszd magad! Légy profi a munkaerőpiacon!A Tesco "Ön választ, mi segítünk" programján elnyert pályázat keretin belül megvalósuló "Fejleszd magad! Légy profi a munkaerőpiacon!" önfejlesztő foglalkozások hamarosan indulnak.
  • Interjú Deák Attilával az Új Palócország Egyesület elnökévelÓriási szükség van Salgótarjánban és Nógrád megyében arra, hogy beinduljon a kommunikáció a helyi piaci szereplők között.
  • Ébresztő emberek, elmennek a fiatalok!Az Új Palócország Egyesület, A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány „Civil staféta”című projektjével együttműködve hat középiskolában/gimnáziumban, összesen 16 előadást tartott az elmúlt pár hét során. Fontosnak tartjuk a fiatalok igényeinek és gondolkodásmódjának megismerését, hiszen nélkülük nincs jövője Salgótarjánnak. A rendkívüli osztályfőnöki órák keretében összesen 584 kérdőív került kitöltésre, melyek eredménye az alábbi elemzésben olvasható.
Fontosabb témák